Temető rendelet

 SZÁSZBEREK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT

KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

7/2009.(VII.03.)

rendelete

a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről

(egységes szerkezetbe a 10/2009.(VIII.27.) rendelettel)

Szászberek Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többszörösen módosított 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva, a temetőről és a temetkezésről szóló többszörösen módosított 1999. évi XLIII. tv. (a továbbiakban: Tv.) 40. § és 41. § (3) bekezdésében, valamint a végrehajtására kiadott többszörösen módosított 145/1999.(X.1.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) foglaltak alapján a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről az alábbi rendeletet alkotja:

 

Általános rendelkezések

1. §

 

E rendelet célja, hogy érvényesüljön a tisztességes és méltó temetés, valamint a halottak nyughelye előtt a tiszteletadás joga Szászberek község köztemetőjében, az elhunyt személyére, vallási, illetőleg lelkiismereti meggyőződésére, valamely faji csoporthoz tartozására, nemzeti-nemzetiségi hovatartozására, a halál okára vagy bármely más megkülönböztetésre tekintet nélkül.

 

2. §

 

A rendelet hatálya kiterjed a Szászberek Község Önkormányzata tulajdonában lévő külterületi 053 hrsz. alatt nyilvántartott 5108 m2 nagyságú köztemetőre, valamint a temető fenntartásával és a temetésekkel kapcsolatos összes tevékenységre.

 

A köztemető fenntartása és üzemeltetése

3. §

 

A köztemető fenntartásáról és üzemeltetéséről Szászberek Község Önkormányzata gondoskodik.

A köztemető fenntartásához és üzemeltetéséhez szükséges pénzügyi fedezetet az önkormányzat éves költségvetésében biztosítja.

 

4. §

 

Az önkormányzat a temető rendeltetésszerű használatához szükséges feltételeket az alábbiak szerint biztosítja:

utat létesített a temető, a ravatalozó és a parcellák megközelítéséhez, parkosítást, fásítást végez

ravatalozót működtet a szükséges berendezésekkel: hűtő, öltöző, asztal, székek, kegyeleti kellékek

gondoskodik a temető kerítésének folyamatos karbantartásáról, javításáról, az élő sövény gondozásáról

vízvételi lehetőséget, illemhelyet, bekerített hulladéklerakót biztosít

gondoskodik a létesítmények, berendezések, karbantartásáról, szükség szerinti felújításáról, a közcélú zöldterületek gondozásáról, karbantartásáról

 

5. §

 

A köztemetőben a kegyeleti jogok gyakorlása céljából az üzemeltető a Tv-ben rögzített adatokkal nyilvántartó könyvet és sírbolt könyvet vezet.

 

A temető használatának és igénybevételének szabályai

6. §

 

A tisztességes és méltó temetés, valamint a halottak nyughelye előtt a tiszteletadás joga mindenkit megillet. A végső nyughely megválasztásában és a temetés lebonyolításában, az abban közreműködők és az eltemettetők az elhunyt életében tett rendelkezésre figyelemmel kötelesek együttműködni.

 

7. §

 

Az eltemetés módja szerint a temetés hamvasztással, vagy elhamvasztás nélkül történik, egyházi vagy világi szertartás szerint. A világi temetés szertartás rendjét az eltemettetők határozzák meg. Az egyházi temetés az egyházak hitéleti tevékenységének, vallási szokásainak tiszteletben tartásával történik.

 

8. §

A köztemető nyitvatartási ideje:

 

nyári időszámítás ideje alatt: 7:00 – 21:00 óráig

téli időszámítás ideje alatt: 7:00 – 19:00 óráig

 

9. §

A látogatók számára a köztemető bejáratánál a fenntartó önkormányzat tájékoztató táblát függeszt ki, amely tartalmazza:

a temető nyitva tartását

a temető rendjéről szóló szabályokat

a temető vázlatos térképét.

 

10. §

 

A temető tisztántartása az üzemeltető önkormányzat feladata, de környezetének védelme, rendjének és tisztaságának megőrzése minden látogató kötelessége.

 

11. §

 

<!--[if !supportLists]-->(1) <!--[endif]-->A temetőben mindenki a hely jellegének megfelelő magatartást köteles tanúsítani.

Tilos:

<!--[if !supportLists]-->a) <!--[endif]-->minden olyan magatartás vagy tevékenység, amely a kegyeleti érzést sértheti

<!--[if !supportLists]-->b) <!--[endif]-->a vakvezető kutya kivételével a temetőbe állatot bevinni

<!--[if !supportLists]-->c) <!--[endif]-->a temető útjain gépjárművel közlekedni, kivéve

<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->a súlyos mozgáskorlátozott személyt szállító járművet

<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->a temetkezési tevékenységben résztvevő járművet

<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->a temető üzemeltetéséhez szükséges járművet

<!--[if !supportLists]-->(2) <!--[endif]-->A temetőben kiskorú gyermek felügyelet nélkül nem tartózkodhat. Az általa okozott kárért a törvényes képviselő tartozik felelősséggel.

 

12. §

<!--[if !supportLists]-->(1) <!--[endif]-->A köztemetőben gyertyát, mécsest gyújtani olyan körültekintő gondossággal lehet, amellyel a tűzveszély elkerülhető. Egyéb esetekben a tűzgyújtás tilos!

<!--[if !supportLists]-->(2) <!--[endif]-->A köztemetőben a keletkezett hulladékot, szemetet csak az arra kijelölt, körülkerített lerakóhelyen lehet elhelyezni!

<!--[if !supportLists]-->(3) <!--[endif]-->A köztemető területén a talajt, gyepet az üzemeltető önkormányzat engedélye nélkül felásni, elvinni tilos!

 

13. §

<!--[if !supportLists]-->(1) <!--[endif]-->A köztemetőben végzett minden munkát (sírjel, síremlék és tartozékai építése, felújítása, sírgondozás, stb.) kizárólag úgy kell végezni, hogy az ne sértse a hozzátartozók és a látogatók kegyeleti érzéseit, ne akadályozza az elhunyt búcsúztatását.

<!--[if !supportLists]-->(2) <!--[endif]-->A munkavégzés során a szomszédos sírokban, a temető infrastrukturális létesítményeiben kár nem keletkezhet, az eredeti állapotot minden esetben helyre kell állítani!

 

14. §

<!--[if !supportLists]-->(1) <!--[endif]-->A köztemetőben csak a sírok, síremlékek, urnahelyek díszítésére szolgáló, a kegyeleti jelleget nem sértő tárgyak, növények helyezhetők el. Az engedély nélküli, vagy a temető rendjét zavaró tárgyakat, növényeket a temetőt üzemeltető önkormányzat eltávolítja, illetőleg az elhelyezővel eltávolíttatja.

<!--[if !supportLists]-->(2) <!--[endif]-->Fát, cserjét a köztemető területén kizárólag a fenntartó önkormányzat ültethet. A sírhellyel rendelkező jogosult a sírra olyan örökzöldet ültethet, amely nem nő 1,5 m-nél magasabbra.

<!--[if !supportLists]-->(3) <!--[endif]-->Padot, ülőhelyet elhelyezni csak az üzemeltető önkormányzat engedélyével és az üzemeltető által kijelölt helyre lehet.

 

Temetési helyek

15. §

<!--[if !supportLists]-->(1) <!--[endif]-->A temetőt sírhelytáblákra (parcella), a sírhelytáblákat pedig sorokra kell osztani. A sorokban a temetési helyeket a temető üzemeltetője jelöli ki.

<!--[if !supportLists]-->(2) <!--[endif]-->A sírhelytáblákat, a sorokat és a temetési helyeket számozni kell. A temetési helyek nyilvántartással való azonosíthatóságát biztosítani kell. A sírhelytábla számozását a helyszínen is fel kell tüntetni.

 

 

16. §

 

<!--[if !supportLists]-->(1) <!--[endif]-->A temetőben a következő temetkezési helyek biztosítottak:

<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->koporsós sírhelyek

<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->urnás sírhelyek

<!--[if !supportLists]-->(2) <!--[endif]-->Koporsós temetés esetén a temetési hely lehet:

<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->egyes sírhely

<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->kettős sírhely

<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->sírbolt (kripta)

Az egyes sírhely alapmérete egy koporsó, a kettős sírhely alapmérete két egymás melletti koporsó befogadására alkalmas sírgödör.

<!--[if !supportLists]-->(3) <!--[endif]-->A sírbolt (kripta) legalább kettő koporsó elhelyezését biztosító, terepszint alatti és feletti, illetve kizárólag terepszint feletti építményrészből álló temetési hely. A sírbolt méretét a befogadó koporsók száma határozza meg. A sírbolt a temető tulajdonos önkormányzat hozzájárulásával, építési engedéllyel építhető. A sírbolt temetőn belüli elhelyezését a temető tulajdonosa jelöli ki.

 

17. §

<!--[if !supportLists]-->(1) <!--[endif]-->A temetési helyek méretei:

<!--[if !supportLists]-->a) <!--[endif]-->felnőtt egyes sírhely: 2,10 m hosszú 1,00 m széles és 2,00 m mély

<!--[if !supportLists]-->b) <!--[endif]-->felnőtt kettes sírhely: 2,10 m hosszú, 2,00 m széles és 2,00 m mély

<!--[if !supportLists]-->c) <!--[endif]-->gyermek sírhely: 1,50 m hosszú, 0,80 m széles és 1,60 m mély

<!--[if !supportLists]-->d) <!--[endif]-->urna földbe temetésénél: 0,80 m hosszú, 0,60 m széles és 1,00 m mély (egy urna elhelyezésére szolgál)

<!--[if !supportLists]-->(2) <!--[endif]-->A sírok egymástól való oldaltávolsága: 60 cm

 

18. §

<!--[if !supportLists]-->(1) <!--[endif]-->A temetési hely megjelölésére sírjel használható, illetőleg létesíthető.

<!--[if !supportLists]-->(2) <!--[endif]-->A sírjel nem foglalhat el a 17. § (1) bekezdésében meghatározott temetési helyeknél nagyobb helyet, magasságára a helyi építési szabályzatban foglaltak az irányadók.

<!--[if !supportLists]-->(3) <!--[endif]-->A síremlék és tartozékai, valamint az emlékoszlop tervét (vázrajzát) a temető üzemeltetőjének az elhelyezés előtt be kell mutatni.

 

19. §

 

<!--[if !supportLists]-->(1) <!--[endif]-->A temető tulajdonos önkormányzat a sírjel vagy a sírbolt helyreállítására, felújítására a temetési hely felett rendelkezni jogosultat felhívhatja, illetőleg az állékonyságot, az életet és a biztonságos használatot veszélyeztető állapot fennállása esetén köteles felhívni. A felhívást a temetési hely megjelölésével – a temető kapuján (hirdetőtábláján) és a parcella sarkán 90 napra ki kell függeszteni.

<!--[if !supportLists]-->(2) <!--[endif]-->Ha a sírjel felett rendelkezni jogosult a felhívás ellenére a sírjelet nem állítja helyre és az életet is fenyegető közvetlen veszély áll fenn, akkor a közvetlen veszélyt a rendelkezni jogosult költségére a temető tulajdonos önkormányzat megszünteti.

 

 

 

 

 

A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama, díjai

20. §

 

<!--[if !supportLists]-->(1) <!--[endif]-->A temetési hely felett az rendelkezik, aki megváltotta.

<!--[if !supportLists]-->(2) <!--[endif]-->A rendelkezési jog gyakorlása a temetési helyre helyezhető személyek körének meghatározására, síremlék, sírjel állítására és mindezek gondozására terjed ki.

<!--[if !supportLists]-->(3) <!--[endif]-->A temetési hely újraváltásában elsőbbséget élvez az eltemettető, halála esetén pedig a törvényes öröklés rendje szerint soron következő közeli hozzátartozója.

 

21. §

<!--[if !supportLists]-->(1) <!--[endif]-->A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama:

<!--[if !supportLists]-->a) <!--[endif]-->koporsós temetés illetve rátemetés napjától számított: 25 év

<!--[if !supportLists]-->b) <!--[endif]-->sírbolt esetén: 60 év

<!--[if !supportLists]-->c) <!--[endif]-->urnasírhely esetén: 10 év

<!--[if !supportLists]-->d) <!--[endif]-->urnasírbolt esetén: 20 év

<!--[if !supportLists]-->(2) <!--[endif]-->Lejárat után a temetési hely használati ideje az újraváltás időpontjában érvényes díj kifizetése ellenében meghosszabbítható, kivéve ha a temető tulajdonosa bizonyítja, hogy a területet átalakítja vagy más célra kívánja felhasználni. Erről kérelemre írásbeli nyilatkozatot kell adni.

22. §

A temetési hely feletti rendelkezési jog megváltásáért díjat kell fizetni. A megváltási díj mértékét a rendelet 1. számú mellékelte tartalmazza.

Sírnyitás

23. §

A sír vagy sírbolt felnyitását az ÁNTSZ Szolnoki Városi Intézete engedélyezi. A sírnyitással kapcsolatos eljárást a Korm. rendelet 35-40 §-ai szabályozzák, így az abban foglaltak szerint kell eljárni.

 

Temetkezési szolgáltatások

24. §

 

A köztemetőben temetkezési szolgáltatást a temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló többszörösen módosított 1999. évi XLIII. tv. 30-33 §-aiban előírt feltételekkel rendelkező egyéni vállalkozó vagy e célra alapított gazdálkodó szervezet (továbbiakban: temetkezési szolgáltató) végezhet.

 

25. §

<!--[if !supportLists]-->(1) <!--[endif]-->A temetésekhez a fenntartó önkormányzat biztosítja: a ravatalozót, a hűtőt, a ravatalozáshoz szükséges kellékeket, kegyeleti tárgyakat.

<!--[if !supportLists]-->(2) <!--[endif]-->A temetkezési szolgáltató az (1) bekezdésben meghatározott létesítmények, felszerelések használatáért a fenntartó önkormányzat számlájára – temetésenként – a rendelet 1. számú mellékletében foglalt díjat köteles fizetni.

 

26. §

A temetőben vállalkozásszerűen munkát végzők (kőfaragó, temetői szolgáltató, stb.) részére a temető használata után az önkormányzat temető fenntartási hozzájárulást nem állapít meg.

 

Záró rendelkezések

27. §

<!--[if !supportLists]-->(1) <!--[endif]-->Aki a temető használatának és igénybevételének szabályai közül

<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->a 11. § (1) bek. b.) – c.) pontjaiban és (2) bekezdésében

<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->a 12 §-ban

<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->a 13 §-ban

<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->a 14 §-ban

meghatározott szabályokat megszegi, szabálysértést követ el és 30.000,-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható.

<!--[if !supportLists]-->(2) <!--[endif]-->A szabálysértési eljárás lefolytatása a jegyző hatáskörében tartozik.

 

28. §

Az e rendeletben foglaltakat a temetőkről és a temetkezésről szóló többszörösen módosított 1999. évi XLIII. törvény és a végrehajtására kiadott többszörösen módosított 145/1999.(X.1.) Korm. rendeletben meghatározott szabályokkal együtt kell alkalmazni.

 

29. §

<!--[if !supportLists]-->(1) <!--[endif]-->E rendelet 2009. július 06. napján lép hatályba.

<!--[if !supportLists]-->(2) <!--[endif]-->A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről szóló 2/2001. (II.20.), valamint az ezt módosító 4/2007.(II.09.) önkormányzati rendeletek hatályukat vesztik.

 

30. §

 

E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK (2006. december 12.) európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

 

Kelt: Szászberek Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. július 02-i ülésén.

 

 

Vasas Zsuzsanna Ragály Erika

polgármester jegyző

 

Kihirdetési záradék:

E rendelet 2009. július 03-án kihirdetésre került.

Ragály Erika

jegyző

 

 

1. számú melléklet

 

 

 

 

Érvényes: 2009. szeptember 01. napjától

 

 

 

I. Temetési hely (sírhely) díjtétele:

 

<!--[if !supportLists]-->1) <!--[endif]-->egyes sírhely: 5.000,-Ft

<!--[if !supportLists]-->2) <!--[endif]-->kettes sírhely: 10.000,-Ft

<!--[if !supportLists]-->3) <!--[endif]-->urnasírhely: 5.000,-Ft

 

II. A fenntartó önkormányzat által biztosított létesítmények, felszerelések használati díja:

 

 

<!--[if !supportLists]-->1.) <!--[endif]-->Hűtőhasználat díja: 1.000,-Ft/nap

<!--[if !supportLists]-->2.) <!--[endif]-->Ravatalozó és az ahhoz tartozó berendezések,

kegyeleti tárgyak használati díja: 5.000,-Ft/temetés

 

 

 

Az árak az ÁFA.t nem tartalmazzák!

 

 

 

 

 

Módosítás: (2010. október 25. hétfő, 00:08)

 
1 százalék
Időjárás
Keresés
Ki olvas minket
Oldalainkat 1 vendég böngészi
Kép találomra
pastarchives.jpg